Ezzel a felfokozott mondattal kezdi élménybeszámolóját Koszta Attila, azon kevés székelyudvarhelyiek egyike, aki már tapasztalt via ferrata-mászó hírében áll, s akit arra kértünk, hogy egy mászás után véleményezze a Madarasi Hargitán idén nyáron kiépített Kecskevész vasalt mászóösvényt. Mint mondja Attila, sajnálja, hogy a via ferrata Székelyföldön ennyire ismeretlen még, de örvend annak, hogy most már itthon is van kiépített vasalt út, ahol ez a sport a tömegek számára is megismerhető, megszerethető.

Nem sokan ismerik még Székelyföldön a via ferrata fogalmát, te azon kivételek egyike vagy, aki rendszeresen jár ezeken a vasalt utakon. Hogyan kezdődött, mikor és hol kerültél kapcsolatba ezzel a sporttal?

Az első mászásomra nagyon élesen emlékszem. Néhány éve a barátaimmal hallottuk, hogy milyen népszerű sport ez a via ferrata Ausztriában, és gondoltuk, egyszer mi is kipróbáljuk. El is mentünk, felszerelkezve, teljes via ferrata felszereléssel, ahogy kell. Kiszálltunk a kocsiból, és ahogyan mi elképzeltük, ott azon a helyen be is öltöztünk ügyesen, túracipő, sisak, via ferrata kantár, és minden, ami kell. Ahhoz, hogy mentünk, mendegéltünk a szikláig, kellett menni egy pár kilométert. Akkor lettünk kissé gyanakvóak, mikor szembe jött egy fiatal lány, rövidnadrágban, nyári balettcipőben… Gondoltuk, tévedett a kislány, véletlenül így öltözött, rólunk meg már ömlött a víz a felszerelésnek köszönhetően. Aztán amikor a hetvenéves turista is jött velünk szembe, laza, nyárias öltözékben, szandálban, akkor sejtettük meg, hogy talán nem lesz ez annyira kemény, és talán nem kellett volna már az autónál beöltözni. Aztán arra emlékszem élesen, hogy egy kb. 300 méter magas sziklán vagyunk. Fogom a sodronyt, sisak, beülő, minden rajtam, a domb még vagy 200 méter magas, tehát legalább egy olyan 400-500 méter magasan voltunk. Egy pillanatra visszanézek, csodálatos a panoráma: egy gyönyörű völgyre lehetett lelátni, tele erdővel, volt egy kis tavacska is, nagyon ritkán lát az ember ilyen szépet. A lábam, mint a nyárfalevél, úgy remegett. És üvöltöttem, hogy „jaj, be gyönyörű!” A „nagy bátor” emberek is bizonyos magasságoknál rendesen kapaszkodnak. (széles mosoly – szerk. megj.)

Egyébként „nagy bátornak” tartod magad?

Régebben nem mertem kimenni a szikla szélére, tehát én sem voltam az a nagy hős… Különben többen is beszéltük, hogy azért jó ez a via ferrata, mert döntéseket kell hoznod folyamatosan. Amikor már D nehézségű pályákat mászol, ott nem annyira gyakori a vasalat, a sodronyba kapaszkodsz, és ott már döntened kell, hogy melyik szikla peremére lépsz. Az már sziklamászás, csak egy könnyebb verziója. Például nagyon kell figyelned arra, hogy az erőddel hogyan gazdálkodsz. Nem karból húzzuk magunkat, hanem lábból nyomjuk, nem állunk sokáig meg, mert fáradunk, nem „piknikezünk” fent. Ha megállunk, akkor kikötjük magunkat, beleülünk a hámunkba, és úgy pihenünk. Hátradőlsz, és bíznod kell az y kantárban. Mi sem mertük elengedni magunkat elsőre. Csak fokozatosan, lépésenként. Egyre meredekebb, egyre érdekesebb pályákat másztunk meg... Ott egy rossz mozdulat, és hát így jártál… Eleinte például nem értettük azt sem, hogy minek kell a sisak. Aztán akkor néztünk nagyot, amikor egy ilyen öt méteres magasságból nem nagyobb, mint diónyi kövecske elindult. Akkorát csattant… Ha sisak nélkül mászol, bármilyen kicsi kő is leverhet hirtelen a szikláról, mert olyan nagy svunggal jön. S nyilván megfog az a biztonsági kötél, ha zuhansz, de mégis zuhansz valamennyit, nekicsapódsz a sziklának, s az pedig fájdalmas.

Akár az ausztriai vasalt utak tükrében is - milyen élmény volt a Madarasi Hargitán kiépített Kecskevész vasalt mászóösvény?

A Hargitán található mászóösvényt nem az ausztriaiakhoz kell hasonlítani. Magunkhoz kell viszonyítani: fenomenális, mert kiváló arra, hogy megismertesse, megszerettesse ezt a sportot a székelyföldiekkel. Erre tökéletesen megfelel ez a pálya. Két út is van, ideális arra, hogy a kezdők is megszerethessék ezt. Nyilván a készítők, amikor kialakították a Kecskevész vasalt mászóösvényt, nem sajnálták a szeget, hogy a kezdők se riadjanak el. Én olyan B, C és D kategóriás nehézségűnek mondanám. Ugyanakkor külön jó ennek a vasalt mászóösvénynek a megközelítése is: hogy nem a kocsiból kiszállsz, és egyből mászol, hanem van még az a sziklához vezető erdei séta, ami bemelegít a mászásra, vagy lefele levezeti a mászást. Meredek hegyi ösvényen hangolódunk rá a ferratára, majd ugyancsak gyalogolva, egyfajta lezárásképpen veszünk búcsút a hegytől. Kiváló lehetőség, hogy az ember kipróbálja magát, ugyanakkor egy nagyon jó feszültség-levezető program is. S ide aztán nem kell több száz lej, vagy ezer eurók, mint esetleg egy drágább hobbihoz, amit kevesen engedhetnek meg maguknak. És ez egy amolyan bátorságpróba is. Ha félsz a magasságtól, akkor ez egy lehetőség, hogy leküzdd. Amikor lejössz, önkéntelenül is mosolyogni fogsz. Hogy tettem egy lépést afelé, hogy legyőzzem az egyik félelmemet. És lejössz, és mosolyogni fogsz. (mindeközben pedig le nem fogy Attila arcáról a fülig érő, boldog mosoly – szerk. megj.)

Ha olyan szemmel nézed a Kecskevész Vasalt mászóösvényt, mint akinek fontos a székelyföldi gazdaság, a helyi turizmus fejlesztése, akkor milyen kezdeményezésnek látod ezt az újonnan kialakított hegyi programlehetőséget?

Amikor most feljutottam a Kecskevész szikla tetejére, három gondolatom volt: az első, hogy „Na igen! Megcsináltam! Fent vagyok!” A második, hogy „Ez egyszerűen lenyűgöző!” S a harmadik – végtelenül boldogító - gondolat pedig az volt, hogy „Ez a Madarasi Hargitán van!!! Nem Ausztriában, nem Olaszországban, hanem a mi szent hegyünkön! Hogy végre itt is készült egy olyan érték, ami érzelmeket képes kiváltani, ahol próbára teheted magad, ahol a Hargitát látod teljesen más szemszögből is, a fák hegyéről, s a természethez valahogy így közelebb kerülsz.”

Mi lenne a tanácsod azoknak, akik még nem próbálták ezt a fajta mászást?

A biztonsági intézkedéseken túl, mert azt ott úgyis elmondják, én csak azt tudom javasolni azoknak, akik csak most kezdik a mászást, hogy mindenki csak annyit vállaljon, amennyit megbír. De élvezze végig a mászást, a látványt! Élvezze az érzést, s a saját „magaslati” helyzetét! Hogy ott vagyunk a sziklán, hogy remeg a lábunk, hogy olyan sziklák tetejére mászhatunk fel könnyedén, ahová korábban csak a tapasztalt sziklamászóknak volt lehetősége.

Meg tudod fogalmazni, hogy neked miért vált ekkora kedvenceddé ez a sport?

Az elmondott hatalmas érzéseken és élményeken túl azért, mert a hét közbeni stressz levezetésére kiváló. Az ember - mászás közben - leküzd egy csomó félelmet, esetenként a tériszonyt, meg bizonyít is magának, hogy na, megcsináltam. Ugyanakkor azért is jó, mert közben folyamatosan döntéseket kell hoznod, ami alatt nincs időd és lehetőséged a problémáidon rágódni. Egy előtted álló feladat van, amit így vagy úgy, de meg kell oldanod. Emellett ez egy csoportos sport. A családoddal, barátaiddal egyszerre élitek át ugyanazokat az élményeket, s mégis közel sem annyira veszélyes, mint a hagyományos sziklamászás. Ha valaki hedonista, vagy csak szereti a nagy érzelmeket és élményeket, annak ez egy lehetőség. Aki keresi az érzelmeket, aki próbálja felfedezni önmagát, hogy mi hogyan hat rá, annak ez egy fantasztikus lehetőség. Hogy magában egy újabb érzelmet felfedezzen, újabb kihívással szembeszálljon. Udvarhelyen és Romániában is nagyon-nagyon kevesen ismerik, de egy páratlan érzés.

Egyetlen záró gondolat erejéig elmondanád, milyen érzés kerített hatalmába a Kecskevész szikla csúcsán?

Nézd, mi már egy pár sziklát megmásztunk és a csúcs mindig is nagyon nagy boldogságot nyújtott. De ez más volt. Itt nem volt annyira nehéz a terep, ennél szebb kilátást is láttunk már életünkben, de még soha nem másztunk hazai sziklákon. És ez, – és ezt éreztem a mellettem mászó barátom diadalittas üvöltésében és a kézfogásában is a csúcson – ez több volt, mint egy ausztriai szikla! Ez egy hargitai szikla volt! És ez leírhatatlan érzéssel töltött el. Még most is mosolygok, ha arra az érzésre gondolok!