„Vigyázzunk, hogy ki ne haljanak az éneklő népek, a mítoszalkotó népek, a képíró asszonyok és faragó emberek, mert az ember hal ki velük.” – hirdetik Juhász Ferenc sorai a Kékiringó Néptánccsoport hitvallását a nemrégiben átadott új próbatermük falán. Amint fogalmaznak a fiatalok a tánccsoport öltözőjében, a Kékiringó szerintük abban különbözik a többi hasonló csoporttól, hogy itt a hangulat „olyan családias”. Vezetőjük, Both Aranka – ahogyan a táncosok szólítják, a Tanci – 2007-ben a Magyar Kultúra Lovagja lett, s a tánccsoport is ugyanebben az évben vehette át az Örökség Serleget. Emellett Aranka EMKE- és Pro Urbe-díjas is, de mint mondja, számára a gyerekek öröme az igazi siker. Ha látja, hogy ők is szívből szeretik a táncaik. A tánccsoport idén lesz 15 éves. Ennek, valamint az április 21-én megrendezésre kerülő Kékiringó Néptánc-fesztivál apropóján Both Arankával beszélgettünk.

Fotó: Csudai Sándor

"Ha színpadra lép egy tánccsoport, én nem arra figyelek, hogy minden úgy megy-e, mintha cérnáról s rugóról rángatnánk őket, hanem arra, hogy mi az, ami kisugárzik belőlük. Tehát hogy mi az, amitől ők egy tánccsoport, s nem egy rakomány gyermek, aki táncol. Szerintem ami belülről árad egy csoportból, az a nézőnek többet nyújt. Lehet, nem tudják megfogalmazni, de a legtöbben azt nézik, mi az, ami a ragyogást adja egy csapatnak. És ha ezt ki tudod hozni egy csapatból, hogy közösséggé is alakuljanak, s ne csak eljárják azt, amit betanítasz nekik, akkor már nyert ügyed van szerintem.

Az enyéimet úgy nevelem, hogy tanulják meg a táncok lépéseit, nézzenek rengeteg hagyományőrző felvételt, hallgassanak sok eredeti muzsikát, s amikor már bennük van ez, amiből én tudok gazdálkodni, akkor lehet csinálni jó dolgokat. Fordítva nem működik szerintem, azaz ha egy kötött koreográfiát beleidomítasz egy csapatba. Akkor az a gyermek soha nem fogja tudni sem táncházban, sem máshol a táncot szabadon élvezni. Ugyanakkor valószínűleg az is sokat számít, hogy mi rengeteget vagyunk együtt. Mind a magunk csendességében mind pedig a kiszállásainkon is, tehát nekünk nem csak a próbateremre korlátozódik az együttlétünk. Igyekszem úgy csinálni, hogy közben alakuljanak is, fejlődjenek is."